1. Szerelem és Vér.

  1.fejezet:)

Lyna (Catlyn) szemszöge

Csak tűnődőm. Nem tudom mi történt, már nem akarom tudni. Annyira megváltozott, egyik napról a másikra a világ körülöttem. Tegnap még, Kristen volt a legjobb barátnőm, mára már talán a legnagyobb ellenségem. Elárult és hátba támadott. Ahhoz, hogy megértsetek mindent, menjünk vissza három nappal ezelőtt-re.

Éppen Daniellel sétáltunk, kézen fogva egy parkban. Romantikus volt, mert a nap már nem ragyogott, narancssárgásba ment át az ég. Beültem az egyik hintába, melynek láncán már kopni kezdett a zöld festék. Meg fogtam, majd Daniell lökni kezdett. Boldog voltam.

Ahogy magasba lendültem, fel sikítottam és hangosan nevetni kezdtem. Egy darabig még hintáztunk, majd ki szálltam a hintából és Daniell karjaiba vetettem magam. Szánk lassan össze ért és forró csókba forrt össze. Majd rá mosolyogtam és el kiabáltam magam.

-Kapj el! - Nevettem és szaladni kezdtem. Nem tartott sokáig, hamar el kapott és mind a ketten a fűre estünk, majd felém kerekedett és megcsókolt. Lassan elindultunk haza és a bejárati ajtóig kísért. Még útóljára meg ölelt és váltottunk egy útólsó csókot és elment. Még néztem egy darabig távolodó alakját, majd be mentem a meleg lakásba, ahol legjobb barátnőmmel, vagyis az ex legjobb barátnőmmel élek. Kristen már akkor eléggé furcsán viselkedett. Egyszerűen nem volt önmaga. Nem is hoztam inkább fel, hanem el mentem zuhanyozni, majd le feküdtem aludni. Másnap reggel, egy sms jött, Danielltől

„ Sajnálom, hogy így alakulnak a dolgok, nagyon szeretlek, de nekem ennél többre van szükségem, köszönöm neked az eddig együtt töltött szép napokat, remélem boldogulni fogsz nélkülem is, ne keress, ne várj választ mert nem tudok adni.

Daniell”

Először fel sem fogtam, hogy mi lehet az, későbbiekben jöttem rá, hogy szakított velem. Nem tudom miért, de elhagyott. El olvastam, vagy ötvenszer, de akkor se jöttem rá az okára. Sírni kezdem, mire Kristen lépett be az ajtón, rám nézett, de semmi érzelmet nem láttam az arcán.

-Mi történt ? -Kérdezte meg, ekkor már egy kicsi aggodalmat is szimulált. Nem vettem észre, az apró jeleket, mert nem is foglalkoztam vele. Akkor még nem láttam, hogy mi is a helyzet. A karjaiban sírtam ki minden bánatomat, mert erre volt szükségem. Feltűnt, hogy távolság tartóbb volt, mint általában szokott lenni.

-Mi a baj ?-Kérdeztem tőle, és a szemébe akartam nézni, de minden szem kontaktust került. Ezt is furcsának találtam.

-Nekem el mondhatod -Mosolyogtam rá barátságosan.

-Nehéz..- Válaszolta, és lefelé nézett. Kezével pulcsija szélét piszkálta.

-Gyerünk- Mondtam hangomat, ha lehet még kellemesebbre vettem, hogy megbízzon bennem.

-Össze..- Kezdte.

-Össze jöttem Daniellel. - Mondta ki dadogva és remegő hangon. Először nem fogtam fel, vagyis azt hiszem inkább nem akartam felfogni, így aztán vissza kérdeztem, de hangom már idegesebben csengett.

-Jól hallottad, össze jöttem Daniellel és nagyon is szeretem.- Mondta és egy aprócska mosoly jelent meg a szája szélén. Ekkor már nem bírta ma könnyeimmel és fel pattantam az ajtóhoz rohantam, amit ki is tártam.

-Takarodj ! - Ordítottam, de csak kétségbe esett arcot láttam, de még mindig nem mozdult.

-Mondom takarodj innen- Üvöltöttem, még hangosabban.

Ekkor fel pattant és ki rohant a szobából. Be csaptam az ajtót és az ágyamra borultam. Sírni kezdtem. Annyira sírtam, hogy álomba zokogtam magam.

Mikkor fel keltem, és a tükörbe néztem, egy sápadt, vörös szemű élő halottat láttam. Hajam tiszta gubanc volt, szemem pedig kisírt. Orrom már vörös volt. Sírástól pedig kimerülten látszódtam. Hasam ekkor meg kordult és jelezte, hogy éhes vagyok. Le mentem, és minden a szokványos elrendezésben volt. Tekintetemmel kerestem, Kristent, de hála az istennek nem találtam. Ki vettem a hűtőből egy doboz tejet és inni kezdtem.

Három napja csak szenvedek, nem találom a helyem, teljesen fel fordult az életem.